funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Kilimán

Kilimán község Zala megyében, a Zalakarosi kistérségben. A település Nagykanizsától északra fekszik.

Túraajánlatok

Látnivalók

Nagyboldogasszony templom

A római katolikus templom 1994-ben épült, a falu címerén is látható, Az épület előtt egy 1919-es útmenti kereszt áll.

Nagyboldogasszony templom
Nagyboldogasszony templom

Egyéb látnivalók: II. világháborús emlékmű

Története

Kilimán keleti határa dombos, a nyugati felén pedig a Principális-csatorna völgye található, amely gazdasági szempontból meghatározta a falu életét. A település már a középkorban lakott volt, több olyan tárgyi bizonyíték került elő, amely ezt a tényt támasztja alá; 22 sírt tártak fel a felső-majori részen. A települést 1700-ban Küle-mann néven, az 1750-es években Kilimány, Kilimán néven említik. A 18. századig pedig semmilyen néven nem említik a települést. A Kilimán név szláv eredetű, a Klimen névből ered.  A hagyományok úgy tartják, hogy Kielmán - kanizsai várkapitány, akinek Gelsén tanyája is volt - épített egy palánkvárat a falu határában. A várkapitány elesett, és a helyet, ahol elesett Kapitánytemetőnek nevezték el.

A települést 1700-ban pusztaként említik. 1754-ben is puszta, ekkor a Rajki család birtokában volt. Ugyanezekben az években kezdték el a települést megszállni a telepesek.  1770-ben 29 család lakja a települést.