funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Evangélikus nagytemplom, Békéscsaba

Békéscsaba első templomával, az Evangélikus kistemplommal szemben, az utca túloldalán találjuk Magyarország és Közép-Európa legnagyobb evangélikus templomát, a Nagytemplomot.

A XIX. század elején a felekezet vezetői úgy döntöttek, hogy új templomot kell építtetniük, ugyanis az evangélikus hitközösség száma olyan nagyra nőtt, hogy a Kistemplom már nem tudta befogadni a hívőket. Az építés megkezdése előtt több lehetőség is felmerült. Volt, aki azt támogatta volna, hogy bontsák le a régi evangélikus templomot, és annak helyére, anyagának felhasználásával építsék fel a Nagytemplomot. Mások úgy vélték, két újabb templomra van szükség a város két végén, így a felekezet tagjai eloszlanak majd a három templom között. Végül a harmadik megoldást választották, így került mai helyére, a Kistemplommal szemben, az utca túloldalára a Nagytemplom. 

Hat egybefüggő telket vásároltak meg, és elfogadták Czigler Antal gyulai építészmester terveit, így elkezdhették felépíteni a templomot. A telkek talaja elég ingoványos volt, így cölöpöket kellett leverniük, amire boltozás és alaptest került. A templom alapkövét 1807-ben tették le, ám építése közben a nagy infláció miatt a templomra szánt pénz elértéktelenedett, a falu pedig elszegényedett, így az építkezés évekre abbamaradt. Végül 1824 nyarára épült fel a templom. 

Evangélikus nagytemplom
Evangélikus nagytemplom Photo: funiQ

A Nagytemplom nem csak méreteivel, de építési stílusával is kitűnik a többi közül. A XIX. század eleji építészetre már nem voltak jellemzőek a korábbi barokk és copf jegyek, ám a klasszicista stílus még nem érte el hazánkat, így az ebben az időszakból származó épületek igen különleges látnivalónak számítanak. Az ekkori épületeket empire stílusúnak mondjuk, ami ugyan hasonlít a copf stílushoz, de nagyobb monotonitás jellemzi, és már megjelennek klasszicista vonások.

A templom méretei valóban lenyűgözőek. Órapárkányos tornya 75 méter magasba nyúlik fel, melyből 15 métert tesz ki a toronysisak a tetején lévő csillaggal. Csúcsára eredetileg hagyományos keresztet terveztek, ám ez a gyülekezet nemtetszését váltotta ki, így a legtöbb tiszántúli lutheránus templomhoz hasonlóan ez is csillag-díszt kapott. Ez alatt 12 ágú koronaszerűség található, amely a 12 apostolt szimbolizálja.

Az empire stílus monotonitását mutatja a templom hosszú oldalán található 7-7, illetve a rövidebb falakon lévő 3-3 teljesen egyforma sáv, melyek mindegyikén 7,5 méter magas, téglalap alakú ablakok helyezkednek el. A főhomlokzaton három bejárati ajtót is találunk, amely igencsak megkönnyíti a bejutást, amire szükség is van, hiszen a templomban 3500 ülőhely található, összesen pedig 5000 fő fér el benne. 

A Nagytemplom harangjait az I. világháborúban lefoglalták, és ezek azóta sem lettek pótolva, így az itteni istentiszteletre is a Kistemplom harangjai szólítják a hívőket. 

A templom orgonáját Herotek József készítette 1822-ben. A XX. század elején javításra szorult a hangszer, és ekkor derült ki, hogy az orgonaépítő becsapta őket, fa- és ónötvözet sípokat helyezett a szerkezetbe a cinsípok helyett, így gyakorlatilag újjá kellett építeni az egész orgonát. Az 1902-ben újraszentelt hangszernek 2993 sípja van.