funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Békéscsabai István malom, Békéscsaba

Békéscsaba község területén egykor 57 széllel hajtott és lóval vontatott nagykerekű szélmalom működött. Ezekben megőrölték a kenyérlisztet, az asszonyok pedig átszitálták azt sütés előtt. 

1850-ben megjelent Pain Antal, hamburgi születésű molnár és építész, aki felajánlotta az akkori csabai bírónak, hogy felépít egy gőzmalmot, melyben négy kővel finomlisztet őrölne. Megkötöttek egy szerződést, amely szerint a község 10 évig nem engedélyez másnak új malmot építeni, Pain pedig vállalta, hogy nem szed 10%-nál nagyobb vámot, és hogy két és fél év alatt felszereli a malmot szitával, hogy finomlisztet tudjon előállítani. A megállapodást követően kibérelt egy másfél hold nagyságú területet a Körös mellett, így az őrléshez szükséges víz is a közelben volt. 1853-re épült meg az első békéscsabai gőzhajtású malom, a Pain-gőzmalom, amely a pécsi után a második ilyen típusú vidéki építmény volt. Ekkor a malomban dolgozó kilenc molnár óránként négy köböl búzát őrölt lisztté.

István malom
István malom Photo: funiQ

A Pain-gőzmalom hét évig működött, utána Epstein Lipót és családja vette át 1860-ban, majd Deutsch Bernát pesti kereskedő bérelte ki az épületet.

1872-ben Epstein özvegyétől megvette a malmot Rosenthal Márton gyulai szappanos– és gyertyaöntő mester, aki lebontatta az eredeti épületet és új malmot épített, ami a Rosenthal Márton Rt. gőzmalom nevet viselte. 

Két évtized múltán a malomépületet kibővítették, közepére tornyot építettek. 1895-ben már 180 ezer mázsa búzát őröltek benne, amiből 25 ezer mázsa finomlisztet szállítottak nyugati országokba. A malom elsőként nőtt ki a kisipari keretek közül. 1915-ben azonban egy lisztrobbanás következtében a malom kigyulladt, és az épület súlyos károkat szenvedett. Újjáépítésekor ötemeletes lisztraktárral és gabonasilóval bővült a malom.

A Rosenthal Gőzmalom Rt-t az alapító fiai, Adolf és Ignác emelték a hazai malomipar legmodernebb üzemévé. 1914-ben átnevezték Békéscsabai István malomnak, ez a felirat a mai napig olvasható a torony homlokzatán. A malmot fél évszázados működése alatt többször korszerűsítették, országosan a legjobb hírű malomként tartották számon.

Az 1930-as években az ország vezető, napjainkban pedig hazánk második legnagyobb gőzmalma volt, amíg 2005-ben be nem zárták. Addig főként román exportra termeltek, de ekkorra szinte nullára esett vissza a kivitel, így az üzemeltetők a gőzmalom bezárása mellett döntöttek. 

A 150 éven át őrlő, ma műemlékvédelem alatt álló malom 2005 óta üresen áll. 

2009-ben állagmegóvási céllal felújították az épület homlokzati részeit és a tetőt.