Buják
A Nógrád megyei Buják történetében olyan személyek szerepelnek, mint Glatz Oszkár Kossuth-díjas festőművész, aki 30 éven át festette a község lakóit és a környező tájakat. Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas tudós pedig a településhez tartozó Kiskér-pusztán töltötte gyermekkora néhány évét.
A Hatvantól 30 km-re lévő barátságos, sajátságos hangulatú zsáktelepülésen még hordják a palóc népviseleti ruhákat. A palóc területek egyik legszebb és legismertebb népviseleti darabjait még ma is készítik a helyiek, és nem csak ünnepek alkalmával veszik fel azokat.
A község neve növényi bujaságot jelenthet, amely a táj változatosságára, a kiterjedt növényzet szépségére utal.
A túrázni vágyók bejárhatják a Cserhát dombjain szerteágazó turistaútvonalakat és a fontosabb látnivalókat érintő tanösvényt. Megszemlélhetjük a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet érdekes növény- és állatvilágát, bejárhatjuk a Buják-patak völgyét, a dombvidéket vagy a környező zöldellő, dús erdőket.
Túraajánlatok
Látnivalók
Ökológiai tanösvény Az ökológia tanösvényen járva megismerkedhetünk a környék növény- és állatvilágával, ismereteket szerezhetünk az erdő- és vadgazdálkodással kapcsolatban. A 11 állomást végigjárva megtekinthetjük Buják fő látnivalóit, úgymint a Sasbérci kilátót, a Bujáki várromot és a Kálvária-hegyet.
Szent Márton-templom A barokk stílusú templomot 1753-57-ben építették fel. A kertben lévő szabadtéri oltáron a kálváriáról áthozott Mária Magdolna és János apostol kőszobrai állnak, közöttük egy régi vaskereszttel. A főoltárkép Szent Mártont és a koldust ábrázolja. A templomban jelenleg két mellékoltár is található.
Sasbérci kilátó A vadászházat, mely ma kilátóként és rendezvényhelyszínként funkcionál, Pappenheim Szigfrid építtette feleségének az 1910-es években, Francz Zell tervei alapján. A Sasbércen álló épület felső szintjét vadászpihenőként használták nagyjából 20 évig, alsó szintjén az erdész lakott az 1950-es évekig.
Templomrom a Káponkán A község területének északi részén, egy meredek domboldalban állt az a templom, melynek ma már csak a romjai láthatóak. A Káponkának nevezett helyen álló épület a XVII. század második felében vált használaton kívülivé. 2013 óta egy régi kereszt messziről mutatja a romok helyét.
Kálvária-hegy A település nyugati részén, a Kálvária-hegyen áll a bujáki kálvária, a Szent Anna-kápolna és a remetelak, amelyek mind műemléki védelem alatt állnak. A kálvária 1802-ben történt felújítása során építették a remetelakot és a kápolnát, amely mára már éjszakai kivilágítást is kapott.
Bujáki várrom A Bujáktól nagyjából másfél km-re északra, 310 m magasságban álló várat valamikor a XIII. században építették. Buják közvetlen környékén ekkor még nyolc vár volt, amelyek a bányavárosok védelmére épültek. A várat 1666-ban robbantották fel a törökök, azóta csak egy pusztuló rom.
Keselyréti tölgyek és Egidius-forrás Buják és Terény között, előbbi határában, a csemetekertben találhatóak a 25 méter magas 380-400 éves Keselyréti tölgyek. Nem messze tőlük pedig megtaláljuk az Egidius-forrást, amit 1943-ban nyilvánítottak védetté, és a helyiek ekkor építettek kőboltozatot fölé a víz védelme érdekében.
Glatz Oszkár Kiállítás Glatz Oszkár, Kiváló Művész- és Kossuth-díjas festő 30 éven át festette a bujáki vidékkel és a helyi lakosokkal kapcsolatos műveit. Munkáiból 2008-ban nyílt meg az állandó kiállítás a róla elnevezett művelődési központban, ahol 34 festményét csodálhatja meg a látogató.
Egyéb látnivalók: temetőkápolna, Pappenheim-homokkőbarlang, Palóc Múzeum, eredeti és felújított parasztházak.
Története
Buják és a környező községek területe már a késő bronzkorban lakott volt. Ásatásokat végeztek az Ecseg felé vezető út mellett található hegyen, a Tarisznya-partként ismert helyen, ahonnan méhkas alakú gödrök, kerámialeletek és csonteszközök kerültek elő. Tárgyi emlékeket a honfoglalás idejéből is találtak.
A XIV. század első feléből származó dokumentumok említést tesznek egy faluról, amely a mai község területén volt. Mária királyné Bujákot és környező területeket egy oklevél szerint 1386-ban adományozta oda a Garai-családnak.
1391 és 1499 között a bujáki uradalomhoz tartozott Hényelpuszta, amely önálló faluként szerepelt egy ideig, de aztán szép lassan szinte teljesen elnéptelenedett. Ma Buják külterületének számít, ahol nagyjából 20 fő él.
A község sorsát és történetét a XIII. század végétől a XVII. század közepéig a Bujáki vár határozta meg.
1424-ben Zsigmond király második feleségének, Borbálának adományozta Bujákot, 1438-ban azonban már Báthory István kapta meg a község és a környező falvak területét Albert királytól. A mohácsi csatát követően Szapolyai János király hűtlenségükért megbüntette a Báthoryakat, és földjeiket Werbőczy Istvánnak adta. 1551-ben azonban ismét egy Báthory, ezúttal András a terület tulajdonosa.
A török először 1552-ben foglalta el a várat, és a falut. 1562-63-ban és 1579-ben 38, 1633-34-ben már csak 7 adóköteles házat vettek nyilvántartásba, ennek ellenére valószínűsíthető, hogy a község a török kiűzetéséig folyamatosan lakott volt.
1745-ben Mária Terézia Esterházy Pálnak adományozta Bujákot, és 1848-ig az Esterházy-család tulajdona volt a terület.
Hatvany-Deutsch Bernát a XIX. század közepétől volt Buják tulajdonosa, tőle gróf Károlyi Gyula vette meg a birtokot 1884-ben. A századforduló idején Pappenheim Siegfried és felesége, Károlyi Erzsébet birtokában volt a terület. Ekkor Nádasd-puszta, Szamkó-puszta, Aranykút-major és Galambos-telep is a községhez tartozott.
Bujákon valamikor selyemhernyó tenyésztéssel is foglalkoztak. „Itten van a vármegye részéről a selyembogarak tenyésztése.” - szerepel Mocsáry Antal, 1826-ban kiadott négykötetes Nógrád vármegyéről szóló helytörténeti munkájában. Az író megemlékezik a múlt században itt termesztett szőlőből készített jó borról is.
A falu fejlődése és élete a két világháború között és után semmiben sem különbözött a megye többi, hasonló földrajzi fekvésű és adottságú településétől.
Legtöbb lakója ma is a mezőgazdaságban dolgozik.