Bokor
Az Észak-Cserhátban fekvő apró zsákfalut minden oldalról hegyek ölelik körül, és apró patakok csordogálnak a község területén, amely változatos tájaival igazán különleges élményt nyújt a kirándulóknak.
Bokor Nógrád megye egyik legkisebb települése. Az itt élő, valamivel több, mint 100 lakos azonban így sem szűkölködik a látogatókban, hiszen Traktormajális nevű rendezvényükön évente 5-10 ezer ember is részt vesz.
Túraajánlatok
Látnivalók
Templomrom A bokori temető legmagasabb pontján egy, a XIII. században épült templom maradványai állnak. Habár a terület nagy részét már visszakövetelte magának a természet, azért jól látható a templom 6 méter hosszan álló nyugati fala. 2000-ben egy ravatalozót építettek a romok közelében.
Evangélikus templom A XVIII. század első felében még egy romos állapotban lévő katolikus templomba jártak a hívők az istentiszteletre, amely valószínűleg azonos a temetőben található templomrommal. A ma látható, késő barokk stílusú templomot 1790-ben építették, majd egy 1863-as tűzvész után újjáépítették.
Egyéb látnivalók: Helytörténeti kiállítás, Szlovák Tájház.
Története
A Meredek-hegy lábánál, a Bokor-patak partján található község egyike Nógrád megye legkisebb településeinek. Az Árpád-kori Bokort 1265-ben említik először az oklevelek. A középkorban a mainál valamivel délebbre terült el a falu, amit akkoriban Kisbokornak hívtak.
Báthory István 1439-ben Albert király adományaként kapta meg az akkor a Bujáki vár tartozékaként számon tartott Bokort.
A török hódoltság idején csökkent a lakosság száma, de a település nem pusztult el teljesen, a XVII. század végén pedig – hála a felvidékről betelepített tótoknak – már újra benépesült a község.
A XVIII. század végén Darvas Ferenc és Darvas József, az 1800-as évek első felében pedig Zsemberi Zsigmond és a Gyürky család voltak a terület tulajdonosai.
A község evangélikus temploma 1790-ben épült fel, ám egy 1863-as tűzvész szinte az egész községet, köztük a templomot is felégette, ezt azonban viszonylag gyorsan sikerült Bokor lakóinak újjáépíteni.
Az I. világháború előtti időszakban és a 1920-as, 1930-as években a lakosok legtöbbje cselédként, napszámosként dolgozott.
A II. világháború után a mezőgazdaságból élők termelőszövetkezeti formában dolgoztak tovább.