funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Ecséri templomrom

Az Ecséri, vagy Ecsérpusztai templomrom a Kővágóörshöz tartozó Pálköve és Révfülöp között található. Az ecséri szőlőhegy déli lábánál, tágas tisztás közepén áll az ország egyik legfestőibb fekvésűnek és formájúnak mondott templomromja.

A Kővágóörs környékén egykor állt falvak emlékét őrzi a hajdani Ecsér falu templomának fennmaradt romja. A régi dokumentumok alapján tudjuk, hogy 1082-ben már állt Ecsér. A román stílusú templom valamikor a XII. században épült, a XIV-XV. században bővítették. A háromhajós, félköríves szentélyzáródású templom romjai ma is állnak. A templomot Szent Kristófnak, a hajósok védőszentjének szentelték, az őt ábrázoló freskónak nyomai ma is megfigyelhetőek.

1433-ban kegyura, Ecséri László királyi altárnokmester pápai búcsúengedélyt szerzett a templomnak, később pedig valószínűleg ő alakíttatta át a sekrestyét és építtette meg az előcsarnokot. Az előcsarnok a templom déli oldalán, a sekrestye és a – temetőből kihantolt régi csontok tárolására használt – csontkamra (ossarium) pedig az északkeleti részén volt. A templom mellett egykor temető volt, a cintermet lezáró kőkerítés nyomai halványan ma is kivehetőek még. A templomot ma körülvevő derékmagasságig érő kőkerítés a temetőt körülkerítő fal rekonstrukciója.

Ecsér a török időkben pusztult el, majd az elhagyatott templom is pusztulni kezdett, köveinek nagy részét a környékbeliek hordhatták szét.

A templom romjait szigorúan védett terület öleli körül, amely alatt az egykori Ecsér falu házainak maradványai rejtőznek. Feltárásuk után ez lesz az első korhű Árpád-kori magyar falu a Balaton partján.

1962-ben Sz. Czeglédi Ilona vezetésével régészeti kutatást tartottak a romnál, amelynek során őskori és római kori életre utaló leletanyagot tártak fel, köztük feliratos kövekkel és egy római oltárral. Ezek a tárgyak is bizonyítják, hogy Kővágóörs környéke a római korban is lakott terület volt. A templom pedig valószínűleg egy római kori épület alapjaira épült. A hajónál magasabbra épült szentély lépcsője előtt megtalálták az Ecséri kegyúri család sírjait is. Egy hatalmas keresztelőmedence is előkerült, valamint több, gyönyörűen faragott kő. A kutatás során egy „S”-végű hajkarika és egy III. Béla király korából származó érem is előkerült. A feltárást követően a romokat konzerválták, 1999-2000-ben pedig felújították.

Cím: 8253 Révfülöp, Rétsarki dűlő 17.