Első írásos emléke 1270-ből származik. 1345-ben Telkibánya tartozékaként királyi birtok volt, majd a Perényi családhoz került. A XVI–XVII. sz.-ban elnéptelenedett községet a XVIII. század közepén magyar és szlovák anyanyelvű lakossággal telepítették be.

A település a nemzetközi hírnevet a porcelángyártásnak köszönheti, a gyár az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező manufaktúrája. Területén 1777-től üveghuta, majd 1831-től a Károlyi család alapította kőedény- és majolikagyár működött.

A kőedénygyártást az tette lehetővé, hogy aranykutatás közben a geológusok kaolinra (porcelánföld, a porcelángyártás legfontosabb alapanyaga) bukkantak. A gyárat a terület birtokosa, a Károlyi család mindig bérbe adta, a márkajegy minden bérlő idején változott. Főleg használati edényeket gyártottak.

A bérlők közül Istványi Ferenc 1860–1902 között működtette az üzemet. Az ő idejében már nemcsak használati tárgyak, hanem – a városi polgárság számára – dísztárgyak is készültek. Istványi a gyár termékeit majolikának nevezte. Az utókor őt tekinti a hollóházi díszműkerámia megalapítójának.

A gyár termékei részt vettek az 1900. évi párizsi világkiállításon is. Az 1900-as évek elejétől már cserépkályhacsempéket is gyártottak Hollóházán, a porcelángyártás virágkorát 1956-tól számítjuk.

A mai modern ipartelep 1966-ban kezdte meg működését. A 2003-ban elhunyt Szász Endre grafikus és festőművész itteni, több éves munkássága alatt a hagyományok mellett új porcelánművészetet honosított meg.