Nagyvázsony
A Bakony és a Balaton-felvidék határán, a veszprém–tapolcai út mentén fekvő, 1900 lakosú község. Igen gazdag történelmi hagyományai, látnivalói miatt hazánk egyik kedvelt turisztikai célpontja.
Korabeli iratok alapján már a tatárjárás idején lakott volt, de történelmében később következett be nagyobb fordulat: Mátyás király a birtokot a legendás Kinizsi Pálnak adományozta. A hadvezér várat építtetett és felvirágoztatta a birtok gazdaságát. Később mezővárosi rangot is kapott a település, heti vásárokat tartottak, iparosok telepedtek le. A törökök azonban ezt a várat is elfoglalták. Ma számos kiállítást tekinthetünk meg benne, melyek végig kalauzolnak minket a vár mindennapjain, történelmén. A nyáron naponta megrendezett reneszánsz várjátékok keretében átélhetjük a korabeli hangulatot, a lovagi tornák izgalmát. A Nagyvázsonyt körülvevő gyönyörű tájat jelzett turistautakon járhatjuk be.
Túraajánlatok
Látnivalók
Nagyvázsony fő nevezetessége a Kinizsi Vár. A középkori vár lakótornya ma vármúzeum (középkori fegyverek, bútorok, népviselet, várbörtön, kőtár.
A Szent István-templom 1480–81 ben épült, 1773-ban barokk stílusban átalakították. A templomban gótikus falképtöredék található a XV. századból.
A klasszicista Zichy-kastély egyik melléképületében található a híres lovasiskola. Az épületegyüttesnek külön hangulatot kölcsönöz a védett őspark, közepén a lovaspályával, a történelmi lovasjátékok színhelyével.
A műemlék jellegű, késő barokk kis evangélikus templom a XVIII. század végén épült, ugyancsak ebből az időből (1786) származik a református templom is. A Szent Ilona-kápolna 1777-ben épült, szintén késő barokk. A XIX. században többször bővítették.
Az 1825-ben épült, ún. Schumacher-ház népi műemlék, ma szabadtéri Néprajzi Múzeum. Ízelítőt ad a XIX. századi életről és az egykoron virágzó nagyvázsonyi céhekről.
Nagyvázsonyban egykor postakocsiló-váltó állomás volt, az evangélikus templom közelében Postamúzeumot létesítettek. Postatörténeti kiállítása a hírközlés fejlődését mutatja be a kezdetektől egészen a digitális telefonközpontig.
A vártól néhány perc a Kinizsi Pál apósával, Magyar Balázzsal 1483-ban – családi temetkezési helyként – alapított, Szent Mihály tiszteletére szentelt, romjaiban is impozáns pálos kolostor.
Története
Nagyvázsony környéke már a kő- és bronzkorban is lakott volt. A rómaiak idején két hadiút találkozott itt, a honfoglalás után a Vázsony nemzetség központja volt. (A vártól északra eső domboldalon egy honfoglaláskori, előkelő magyar házaspár lovas sírját tárták fel.) Első írásos említése 1233-ból való. A XIV. században a Vezsenyi család birtokolta a területet, akik valószínű a Vázsony nemzetséghez tartoztak. Ők kezdték meg Vázsonykő vára, pontosabban a lakótorony építését a XV. század elején. A hely kiválasztásában szerepet játszott az, hogy a Budáról Olaszország, illetve a Dalmát-tengerpart felé tartó fontos kereskedelmi útvonal itt ágazott el egymástól. Talán még ennél is fontosabb volt a bővizű forrás, amely közvetlenül a várárokban fakadt, így ostrom idején nem kellett vízhiánytól tartani. A Vezsenyi-család a XV. században kihalt, Mátyás király 1472-ben hű emberének, Kinizsi Pálnak, a nagy erejű molnárlegényből lett vitéznek adományozta. Bár csak 22 évig birtokolta, kibővítette (palotaszárny) és nagy mértékben megerősítette. Ugyancsak ő építtette 1480–81-ben egy kisebb, Árpád-kori templom felhasználásával a Szent István-templomot. (A falu később települt át a vár közelébe.) Kinizsit 1494-ben bekövetkezett halála után az általa alapított (1483) pálos kolostorba temették el. A vörös márvány sírkövet felesége, Magyar Benigna faragtatta, megmaradt részei ma a vármúzeumban láthatók. A sírt 1708-ban feltörték, kifosztották, szerencsére a Kinizsi-ereklyék (sodronying, pallos, sisak) a falu földesurához, majd a Nemzeti Múzeumba kerültek. A törökök kiűzése után (1649) a település – királyi adományként – a Zichy család birtokába került, akik az 1700-as évek elején német telepesekkel népesítették be. Kastélyukat 1762-ben, barokk stílusban építették, 1815-ben klasszicista stílusban átalakították. A XVIII. században a földesúri család már bizonyíthatóan nem használta a várbeli palota termeit, csak a kápolnát (Szent Ilona-kápolna) állították helyre. A vár lakótornya 1848-ig tömlöcként szolgált, ma vármúzeum. A reformáció viszonylag korán tért hódított, és bár a XVIII. századra a lakosság nagyobb része ismét katolikus volt, a községben református, evangélikus és zsidó egyház is működött. 1746-ban már említették a falu zsinagógáját.