A Kiscsehihez tartozó Budafapuszta, Bázakerettye és Lispe a magyar kőolaj- és földgázbányászat bölcsője. E területen 1442-1788 méter mélységben egy 18,3 km² kiterjedésű szénhidrogén mező húzódik, melyet öt millió éve keletkezett homokkő, mint tárolókőzet zár magába.

A Budafapuszta-1. számú fúrás (1937. február 9.) volt az első magyarországi földgázlelőhely, a Budafapuszta-2. számú pedig az első, amely már ipari mennyiségű kőolajat termelt. Az itt elért termelési eredményekre alapozva 1938-ban született meg Magyarország első szénhidrogén-bányászati nagyvállalata, a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT), amely megkezdte a mező kiaknázását. Ennél a vállalatnál sok környékbeli lakos tudott elhelyezkedni, többek között a kistolmácsiak és a novaiak egy része. Amellett, hogy a kőolaj- és földgázkitermelés virágkora idején sokaknak adott munkát a térségben, más bányászati ágazatokkal ellentétben a környezet táji, természeti értékeit nem rombolta számottevően.

A II. világháború időszakában a német hadiipar nyersanyagigények kielégítése miatt, az ’50-es években pedig az erőltetett iparosítás energiaszükségletének fedezése érdekében jelentősen felfuttatták a bányászatot. Ám az újabb és újabb technológiák bevezetése ellenére a kitermelés mennyisége ezután folyamatosan csökkent, a készletek a gazdaságos kitermelés határára redukálódtak.

A kőolaj- és földgázkitermelés virágkora idején sokaknak adott munkát a térségben, és ellentétben más bányászati ágazatokkal, a környezet táji, természeti értékeit nem rombolta számottevően.

Budafapuszta jelentőségét ma elsődlegesen széndioxid vagyona adja, melyből az ismert hazai készlet jelentős része itt összpontosul.

A kőolajbányászat legszembetűnőbb berendezései az úgynevezett himbák, amelyek valójában villamos motorral hajtott mélyszivattyúk. A környéken úton-útfélen találkozhatunk ezekkel a csendes gépekkel.