Lovászi
A falu Zala megye délnyugati felében, a Kerka folyó völgyében, annak jobb partján, a Lentit Letenyével összekötő út mentén fekszik.
Három fontos történelmi jellegzetessége van a falunak, amelyek a címerben egy ló, egy szőlőfürt és egy fekete sáv formájában jelennek meg. A ló arra utal, hogy a falu egykor a királyi lovászok lakhelye volt, akik szolgálónépként a királyi főlovászmester alá tartoztak. A szőlőfürt a falu régre visszanyúló hagyományára utal - már a XVIII. században arról írtak, hogy a faluban kiváló, nemes bort termelnek. A fekete sáv egy sorsfordító eseményre utal a település életében: 1940-ben feltártak egy kőolajmezőt a közelben, amely megmentette az elszegényedő lakosokat, rengeteg munkahelyet biztosított, és évtizedekre biztosította a falu fejlődését.
Túraajánlatok
Látnivalók
Dél-zalai bunkerrendszer Az olajmező felfedezésével Zala megye déli része stratégiailag is jelentőssé vált, így fel kellett készülni egy esetleges támadással szemben. A II. világháborúban építettek először itt légópincét, amelyet az '50-es évek hidegháborús hangulatában hatalmas bunkerrendszerré alakítottak.
Lovászi olajmező Lovászi életében meghatározó volt az 1940-ben feltárt kőolajmező, amely rengeteg helyi lakosnak biztosított munkát, és nagyban hozzájárult a település fejlődéséhez.
Lovászi Strandfürdő Az úszómedencés és tanmedencés strand a nyári hónapokban áll nyitva az erre kirándulók előtt. A fürdő közelében étterem és turistaszálló is található.
Sarlós Boldogasszony-templom A barokk templomot 1768-1774 között építették, mivel az előző kegyhelyet le kellett bontani. A szentély freskóit Johann Ignaz Cimbal festette Szent Miklós legendája alapján.
Szűz Mária keresztények segítsége-kápolna A kútfeji kápolna néven ismert épületet az új olajipari lakótelep miatt építették 1949-ben, majd 1998-99-ben bővítették szentéllyel és harangtoronnyal.
Története
Louazi, azaz a “lovászoké” - neve arra utal, hogy fejedelmi, illetve királyi lótenyésztéssel foglalkozó szolgálónépek lakták a területet. Ezek országosan külön szervezetet alkottak, és nem a várispán, hanem a királyi főlovászmester alá tartoztak. A szervezet a XIII. században kezdett felbomlani.
A szakirodalom úgy tartja, hogy azok a falvak, amelyek nevükben hordozzák funkciójukat, a legkorábbi alapításúak, vagyis nem kizárt, hogy már István király előtt létezhettek.
A fennmaradt írásos emlékekben azonban csak jóval később említik ezeket a falvakat. Lovászi első ilyen említését 1322-ből ismerjük. Ebben Károly Róbert király visszaadja a Bánffy család egy ősének az itteni birtokait.
A török idők során a falu jelentős részét elpusztították, lakosait rabszolgaságba hurcolták. Ennek ellenére még így is szerencsésebb volt, mint a környék többi települése, amelyek lakói Lovászi területén találtak menedékek a törökök elől menekülve.
A XVIII. században a földművelés és a szőlőművelés volt a helyiek fő megélhetési forrása. A hegyi szőlőkből a korabeli források szerint jó minőségű, nemes borokat termeltek.
A XIX. században Lovászi szörnyű földhiánnyal küzdött, miközben legtöbb lakosa pont a földművelésből próbált volna megélni. A trianoni békeszerződés tovább fokozta ezt a helyzetet, és a szakadék szélére tolta a falu gazdaságát.
Ebből a kilátástalan helyzetből mentette meg a falut az olajmező 1940-es felfedezése. A jó minőségű kőolaj miatt üzemet és egy külön lakótelepet építettek. Ismét fellendült a falu élete, az 1960-as években pedig itt volt az olajipar igazgatási központja is.
Bár azóta is óriási mennyiségű, kitermeletlen kőolaj bújik meg a föld alatt, ezt egyelőre nem tudják gazdaságosan kitermelni, így az 1960-as évek óta folyamatosan csökkent az olajipar itteni jelenléte. Lovásziban mára áthelyeződött a hangsúly a turizmusra.